Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ez az oldal napló szerű. Foglalkozom a napi eseményekkel, az aktualitásokkal, és sok minden mással. Kiemelném azonban, hogy itt nem híreket lehet olvasni, hanem inkább reagálásokat, és azokat is néha szabad szájú megfogalmazásban. Ezért tehát kérem a gyenge idegzetűeket, az általam nagyra becsült nyelvi hagyományőrzőket, és a 18 év alattiakat, ha nem akarnak maguk számára időnként botrányos megfogalmazásokkal találkozni, akkor MOST hagyják el ezt az oldalt!

Mindenki mást Isten hozott!


     Az ábrán jól látható a három lépésben lezajlott köztulajdon károsítás hatása a Forint inflálódása tükrében.
 
     Az első évtizedben a köztulajdonok elmagánosítása -helyesen hatalommal való visszaélés során szerzett jogtalan eltulajdonlás- a gyárak, a termelőszövetkezetek, a hazai kereskedelmi vállalatok, a termelés összeomlasztása a hazai fizetőeszköz rohamos elértéktelenedéséhez vezetett -provinciává válás első fázis ( 1990-2000.)
 
   A második évtizedben látható az EU-hoz csatlakozás kampánya miatti pénzpiaci hangulatjavító kedvezmény, az uzsorás külföldi bankok és a globális cégek térnyerése, majd az IMF alárendeltség miatti ingadozás a Forint értékében. A folyamatos hullámzás jelzi, hogy a manipuláció miképp hintáztatta a lakosságot a megtakarításainak, tulajdonának elnyerészkedése irányába. A kis emelkedés hitelfelvételi bizalmat, az értéktelenedés a kamatemelést szolgálta. Így lehetett a lakosságot kifosztani, a közpénzeket kinyerni, és magán tulajdonba tölteni. -provinciává válás második fázis (2000-2010.)
 
    A harmadik évtizedben az eladósodás, a beérkező pénzek manipulációkkal a felépülő rabló arisztokrácia tulajdonának növekedése, az észszerűtlen, és szükségtelen,pazarló beruházások, és a hazai termelő ágazatok elhanyagolása, lépéshátrányban tartása a nemzetközi pénzhatalom bizalmát erősítették. A Forint ezáltal lassabban, de rendületlenül folyamatosan értéktelenedett. A kormányzatnak a saját meggazdagodása érdekében cserébe alá kellett vetnie a magyar társadalmat a globális pénzhatalmi trendeknek, ami a bizalmat erősítette az irányukba, még annak ellenére is, hogy szinlelve a globális pénzügyi körök ellen kampányoltak. A monetáris helyzet így a bizalmi helyzet fékjében, de a szétesett hazai termelékenység bizonytalanságának hatására lassabban, de folyamatosan romlott. A mára 32 ezer milliárd Forint állami hiteltartozás, a módszerváltás óta 242 milliárd dollár kiszivattyúzása, a dolgozók fizetésének vásárlóértékének radikális csökkenése, a járvány hisztéria miatt megszűnt, vagy megszűnő kis-, és középvállalkozások keltette munkanélküliség a társadalom jövőjének ellopását eredményezte -provinciává válás harmadik fázis (2010-2020.)
 

dollar-arfolyam.jpg

 


  

   1989-ben a módszerváltás elérkezésekor a korábbi kommunista vezetők, és szürke eminenciásai már pontosan tudták, hogy az egy párt rendszeri diktatúrát a többpártrendszeri diktatúrára cserélik le.

 

   Kicsit visszatekintve 1956-ban Nagy Imre tervezett már egy hasonló cselt, amivel kifoghatta volna a szabadságharcosok vitorláiból a szelet, de a régiek még sokkal élesebben látták, mi készül, és október 28-án kikiáltották Magyarország függetlenségét, amely november 4-ig állt fenn. Mindössze ez a néhány nap volt egyébként az ország újkori, és legújabbkori történelmében, amikor az állampolgárok kijelenthették: „egy szabad országban élünk” ( történelmi forrás: Tatár József tanulmánya )

 

   1989-ben csak néhányan csóválták a fejüket, amikor a régi trükk –nyugati nyomásra- ismét előkerült. Az emberek azt képzelték, hogy a több párt rendszer a szabadság, a demokrácia megnyilvánulása, és még akkor sem igen gyanakodtak, amikor ’89-ben a harmadik köztársaságnak nevezett parlamentáris többpárti diktatúra az átalakított 1949/XX-as törvény új helyzethez igazított változatában továbbra is kizárta a társadalmat önmaga irányításából. Nem igen vette senki sem a fáradtságot, hogy észrevételezze, hogy az akkor még ideiglenes, majd utána több, mint két évtizedig mégis fennmaradt tákolmány II. fejezete jogi értelemben a totális autokrácia jogi megalapozója volt. Nem is lehetett ez másképp, ha visszatekintünk e cikk első mondatára, vagyis, hogy a volt kommunista vezetők pontosan tudták, mi következik. Tudták, hogy a szocialista köztulajdonú szemlélet után a vad kapitalista rablás ideje jön el -számukra. Tudták, hogy előbb utóbb az addig hátul álló, de a módszerváltás „nagy szókimondásaiban” néha már kisebb szerepeket megkapó kiszes, ám már a nyugati globál-kapitalizmus által kiképzett fenegyerekeik következnek hamarosan, akik apáik vagyonát örökölve uralkodhatnak –akkor még- 10 millió alattvaló fölött. Tudták azt is, hogy amíg ezek kigyúrják magukat, addig meg kell tartani a hatalmat, és magántulajdonba kell menteniük azt a tulajdont, ami addig a közé volt, hiszen az új rendszerükben a pénz lesz a hatalom záloga.

 

   A többpárti parlamentáris diktatúrában, a látszólag különböző álláspontot képviselő politikusnak nevezett posztkommunisták és csatlakozó bűntársaik rádöbbentek, hogy „jogilag alátámasztott”, karhatalommal és kényszer szervekkel megvédett hatalmuk, valamint az új globális uraik megfelelő kiszolgálása paradicsomi állapotot eredményez számukra. A nyugati országokban már bevált „társadalomszervezési” trükkökkel elérték, hogy az emberek elhiggyék, hogy a szerepeket játszó pártok, oldalak, és politikusok valamelyike az érdeküket, valamelyike az érdekük elleni törekvéseket képviseli. Megszületett a jó zsaru – rossz zsaru közéletbe áthelyezett bábszínháza. Nem csak elhitték, de el is vakultak tőle, hiszen mindenki védte azt, amelyik neki szimpatikusabbakat hazudott, miközben a sikkasztásokat, csalásokat, a lopásokat, és a hatalmi szédelgéseket elnézték nekik, mi több, szavazataikkal legalizálva támogatták őket.

 

   Az ország köztulajdonának és közvagyonának a kifosztása, a lakosság életszínvonalának leamortizálása miatt, és a volt kiszesek, és azok hűbéresei utódainak bepozícionálása érdekében, viszont 2011-re újabb jogi módszerváltásra volt szükség. A tolvajlás, és a hatalmi berendezkedés körülményei változtak. A tulajdonát, és vagyonát vesztett társadalom minimális jogokkal még rendelkezett, amelyeket ki kellett vonni, hogy létrejöhessen a „demokratikus köztársaság” hangzatos, ám jogilag kiürült szavak mögé rejtett feudalizmus, ahol az alattvalók parancsuralommal is irányíthatóvá váltak. Jogaik nagyjából a nullával kerültek azonos szintre, és köztartozási kötelezettség függésbe kerültek uraik nemzetközi hitelekből tovább épített birodalmának finanszírozása következtében.

 

   2020-ban a zsellérsorba taszított társadalom megfegyelmezése, a kiszolgáltatottságának tudatosítása, és a tehetetlenségi helyzete cinikus és erőszakos demonstrálása érdekében a kialakult uralkodó réteg a hatalma fitogtatásához egy, az influenza járványnál is sokkalta elhanyagolhatóbb megbetegedés számmal, és következményekkel rendelkező, inkább a gazdasági válság kendőzése miatt kitalált globális hazugság hisztéria kampányt vett igénybe. Rendeleteket alkot, és tartat be a saját igényei szerint kitalált, és kilenc millió emberre rákényszerített diktátuma talaján állva, zsoldos hadseregeként az érdekeinek kiszolgálójává tett rendőrséggel, hivatali apparátussal, médiával, és katonasággal megerősítve.

 

   Ne feledjék ezt el azok, akik büntetéstől, vagy bármi mástól tartva maszkot húznak az utcákon, rohannak haza, hogy a 20 órai karámzárás előtt megérkezzenek, és csendben eltűrik a munkahelyeik elvesztését, a vállalkozásuk csődbejutását, és a rövidesen bekövetkező anyagi ellehetetlenülésüket!

 

 

lopasok.jpg

 


Ez a téma egy kicsit rágós lesz, esetleg valakiknek keresztbe áll majd a szájában, nem a jó öreg egyből be hosszába, le a torokba sablon, ahogy azt már megszokhatták, hiszen beléjük nevelték az évtizedek alatt, vagy már ebben cseperedtek fel. Tehát a nehezebben emészthető, kié, és miért a hatalom, melyik hal melyiket eszi meg történet.

 

Kezdjük talán a legelején, amellyel vissza kell nyúlnunk –most azért nagyon ne messzire az időben- mondjuk csak 1990-re a módszerváltáshoz. Nagyjából ez az, az időszak, amikor az átlag polgárt a keleti blokkban elkezdték olyan álmokba hintáztatni, hogy ugyan mit szólna, ha itt néhány év leforgása alatt megjelennének a nyugati áruk, sikeres vállalkozók lehetnének, akik akár Európa szerte ágazó vállalkozásokat hozhatnak létre, meg a melós pár éven belül ugyan olyan keresettel rendelkezne, mint például egy német, francia, vagy angol. Mi ennek a záloga? Semmi különös, csak csatlakozni kell az Európa Unióhoz. Ennyi, és minden felvirágzik! Igen ám, de ehhez viszont alkalmaznunk kell mindazokat a követelményeket, ami miatt az EU sikeres gazdasága olyan, amilyet mi ide is álmodunk. Furcsa volt, hogy ehhez az ipari termelő ágazatunkat fel kellett számolni, de hát miért is ne, hiszen helyette majd a korszerű jön. Furcsa volt, hogy állattenyésztőknek, földművelőknek, és ezek közösségeinek azért fizettek, hogy ne termeljenek, de hát a termelő szövetkezet, meg az ósdi magyar termelési formák biztos őskoriak, és életképtelenek, majd jön a sokkal jobb! Ez az egész olyan volt, mint amikor valakinek azt mondják: „fáj a hátad? Akaszd fel magad, mindjárt sokkal jobb lesz”. Ugye mennyire cinikus, és groteszk? A legszomorúbb, hogy megtették! Sokan valóban fel is akasztották magukat sajnos-de ez más téma…

 

Miután azonban csontvázakká redukálták a gyárakat, felsózták a termőföldet, a földműves, állattenyésztő alkoholistává vált, a melós meg elmehetett munkanélküli segélyre, vagy jobb esetben összecsaphatta a bokáját a megjelenő nyugati multik előtt, a polgár felvehette uzsorakamatos hitelét, és a magyar vállalkozó nyakába vehette a vele szemben eleve ellenséges állami szervek, rendeletek, előírások, és adónemek terheit, csakhamar mindenki rájöhetett volna, hogy valami hibázik. Persze, nem jöttek rá, mert a szent médiában a nagyokos „szakemberek” és a mindenható politikusok az ország sikerességéről hadováltak, ami pedig ott lemegy az biztos hétszentség, hogy igazabb, mint a szentírás! Közben persze már be lehetett ülni a használt –néhányaknak az új- nyugati autókba, megnyíltak a nagy kereskedelmi multi láncok, ahol a bóvlitól a luxuscikkig minden közt lehetett válogatni, és a reklámok még nagyobb álmodásra, és azok akarására buzdították szegény megavasodott bennszülötteinket. Ennek eredménye az eladósodáson kívül egy sokkal rosszabb folyamat lett: az emberek mindent áruként, szolgáltatásként értékeltek, a gazdagság irigyelt és áhított vágyként eluralkodott az elmékben, és kapcsolatokat, barátságokat rúgtak fel azért, hogy többnek látszódjanak az által, hogy szebb, nagyobb, újabb akármijük van.

 

Ez ment lent a csirkeudvarban, ám följebb más rafinériákkal főztek! A közszolgálatot ellátóknak hazudott kasztban, annak rétegeiben elkezdtek épülni a vagyon birodalmak. Mentelmi jog, uram-bátyám kapcsolatok, politikai simulékonyságok, és kasztrendszerek alakultak ki, és aki csatlakozott, az vagyonos lett, és megnyíltak számára az ideális lehetőségek. Nekik persze ehhez fölfelé, azaz az Európai Uniós uraik felé minden igényt teljesíteniük kellett. Nem volt hazaszeretet, etika, szemérem, vagy lelkiismeret, de helyette volt hatalomvágy, gyors meggazdagodás, hazugság, csalás, megtévesztés. A tetszőlegesen alakított jogszabályok, a mentelmi jog, és az őket szolgáló jogi apparátus kifejezetten segítette őket.

 

A magyarországi helytartók, azonban a hierarchiának így is a legalján rekedtek, mert –mint említettem- a közép hatalomban, az EU-ban elhelyezkedő uraik követeléseit kellett szolgálniuk. Ezeknek a „képviselőknek, és különböző pozíciókba helyezett brüsszeli „hatalmasságoknak” a vagyona már régebb óta épült. A feladatuk csupán annyi, hogy biztosítsák a nemzetközi nagytőke gyarapításához a gyarmatok befizetéseit, legyen az közvetlen befizetés, vagy a multinacionális cégek, és bankok zsíros haszna. A gyarmati országok irányítását a mindinkább kisajátított jogrendszer útján, vagy a különböző taktikákkal együttműködő vazallus kormányzatok politikai fortélyain keresztül végzik.

 

Nekik két irányba kell elszámolniuk, amely csak földrajzi értelemben kettős, de a két kéz egy testhez tartozik –hogy a képletes megfogalmazás szintjén maradjunk. Az egyik kéz tőlünk kissé keletre, a Földközi tenger keleti öble környékén, a másik kéz sokkal nyugatabbra egy megalopolisz fal nevű utcájához köthető társaság körei számára nyúlja a hasznot, és tömi a zsákokba. A két –sötét- kéz tulajdonosainak a dolga mindössze a nemzetközi politikai, gazdasági, és társadalmi trendek leosztása, aminek részleteit a közép, és alsó szinten elhelyezkedő szolgák hajtanak végre, vagy végre hajtatnak a világ ketrecekbe szelektált állományával.

 

A hierarchia felépítésén, hatalmi, és gazdagodásai céljain túl, csak nagyon kevés pénz csordogálhat a köz jólétére, vagy szolgálatára, hiszen az nem kifizetődő, nem termel hasznot, és amúgy is, az állomány már rég túlszaporodott. Túlszaporodott, hiszen a digitális kor kezdeti fázisában már a tíz százalék is sok. Megmondták, nem? Jöjjön a félelem, a krízis, az elégtelen egészségügyi ellátás, a betegségeket okozó rendelkezések, a vallási, etnikai, politikai polgárháborúk, és a kiszámíthatatlan kockázatokat rejtő kemikáliák kora!

2020. Benne vagyunk…

adopenzek.jpg


Az előző három rendszerváltás témájú írásomban igyekeztem a lehető legszemléletesebb módon bemutatni a többpártrendszer alkotta parlamentáris diktatúra, vagy ha úgy tetszik a hierarchikus demokrácia hibáit, károkozásait. Nyilván való, hogy mindenki, aki képes szellemileg felmérni, hogy a saját élete a körülményektől is függ, tisztában van vele, hogy ez a rendszer csak néhányak számára ideális, a többség számára maximum elviselhető, de a legtöbbek számára végleg eltörlendő. Az, hogy ez miért nem történt eddig meg, két okra vezethető vissza: az egyik a félelem a rendszer erőszakszerveitől, és kényszer intézményeitől, a másik a leendő rendszer meg nem értése.

 

Ismerőseim, akikkel a számunkra ideális rendszerről beszélgetünk, legtöbbször két számomra nehezen értelmezhető kérdést tesznek fel. A leggyakoribb: „ha ezeket elűzzük, kit ültetnél a helyükre?” A másik: „ha függetlenekké válunk, egy hét alatt összeomlik az ország, miért válnánk ki az EU-ból? Ezek a kérdések azért nehezen értelmezhetők a számomra, mivel nyilván való, hogy az új rendszerben is képviselők lesznek, és őket is választással delegáljuk, és mert a függetlenség nem új vasfüggönyt jelent.

 

A képviselők közül a területieket –alsó ház- az adófizető, a tanulmányait folytató, a nyugdíjas (!), és ez által szavazati joggal rendelkező választópolgárok, a felső háziakat a szakmai, társadalmi körök választják a jelentkezőkből. Látszik, hogy sem pártok, sem politikusok nincsenek, mert a leendő rendszerben valóban a társadalom uralkodik, és nem az egyének, vagy a pártnak nevezett lobby csoportok. Mivel a társadalom választja a képviselőket, ezért a választók joga, hogy döntsenek fölöttük, és -ahogy ez egy alkalmazottnál lenni szokott- megbízást adjanak nekik, mit képviseljenek, mire szavazzanak, mit terjesszenek elő. Abban az esetben, ha nincsenek megelégedve velük, jogukban áll leváltani, vizsgálatot indítani ellene. Ebből látszik tehát, hogy egy ilyen rendszerben a képviselőség nem a hazárdirozó, alvilági kapcsolatokkal átszőtt, és bűncselekményekben közreműködő személyek, hanem a közösség érdekében dolgozó személyek pozíciója lesz. Mint ilyen, mondhatnánk ki fog választódni az, az ember, akibe bizalmat fektetnek, és akinek a munkája során folyamatosan meg KELL szolgálnia a további bizalomért.

 

Az alsó- és felsőház működéséről, és szükségszerűségéről a következő cikkemben fogok részletesen írni, itt most ezért csak hozzávetőlegesen annyiban érinteném a témát, hogy a pártdiktatúrában mindenféle -a pártokhoz és vezetőkhöz dörgölőző- személyek ötletelhetnek, és alkothatnak törvényeket, rendeleteket, úgy, hogy az adott területhez sokszor halvány közük sincs. Rosszabb esetben a pártok, és a „vezetők” a nemzetközi hűbéres láncolatban a felettük álló szintről kapnak utasításokat, amiket beiktatnak, betartatnak, ha kell tűzzel, vassal, maszkkal. Az új rendszerben, viszont a fölső ház alkotja meg szakmai megalapozottsággal, az adott szakterület, vagy társadalmi réteg által szükségesnek, és funkcionálisnak tartott rendelkezéseket.

 

A második kérdés, amiben még köztünk, a rendszerváltásért kiállók közt is véleménykülönbség van: az Európai Unió tagjaként, vagy valóban független országként elkövetkező jövendő. A cikksorozatom ez előtti részében ismertettem az unió szerepét. A jelen helyzetben magam is azt mondom, hogy ilyen rendszer, ilyen kormányzat, ilyen kettősmérce, és jogsértések, ilyen diktatórikus és alvilági kilengésű helyzetben csak az unióban, a beérkező pénzekből halványan hozzánk is csordogáló pénzekben, és a nemzetközi jogokban bízhatunk, hiszen anélkül azonnal visszaállhatna –és ezt most nem szarkasztikus viccnek szánom- akár a jobbágyrendszer is. Koldus országban, a minimális hazai termelőerővel, a jogaitól fokozatosan megfosztott lakossággal, az állami kötelező funkciók megszűnésével, és elcsökevényesedésével, a bíróságok és ügyészségek önálló hatalmi ágként, szimpátia alapján való működésével a most bekövetkező elszakadás, és függetlenedés sötét jövőt feltételezne. A politikai rendszer, a rendelkezések, törvények, adószabályok, magyar vállalkozásokat sújtó ésszerűtlen korlátozások, és mindenkivel szemben ellenséges hatóságok gyökeres megváltoztatásával az ország rövid időn belül virágzásnak indulhat. Az unió számára csak az a lényeges, hogy a számára fontos globális vállalkozások, és azok csatlósai maximális egyeduralmat, a bankok korlátlan lehetőségeket kapjanak az igazgatási területükön, azaz az EU országaiban. A profit körül mozog minden, ami a gazdaságot illeti, és a nemzetközi hatalom politikai törekvéseinek kiszolgálása körül mozog minden, ami az EU jogi, társadalmi kérdéseit illeti.

 

Ez most a helyzet, és épp ennek a megváltoztatása miatt Magyarországon a következő sorrendben kell megtörténnie a függetlenné válásnak:

  1. rendszerváltás, az eddigi politikai, és hivatali bűnösök, és köreik szigorú megbüntetése,
  2. az új állami vezetés deklarálja, hogy semmiben sem jogutódja az előző kormányoknak,
  3. az ország függetlenné válásának kinyilvánítása, az EU szerződések semmissé tétele.

Szinte látom is, ahogy az EU hívők a fejükhöz kapnak: „jaj, de mi lesz a pénzzel, mi lesz, ha lezárnak előttünk mindent?” Semmi. Ez ugyanis nem történik meg. Az EU piac orientált. A függetlenség nem elszeparálódás! A függetlenség jogi, politikai, gazdasági, közigazgatási, és területi értelemben megvalósuló önállóságot jelent. A hazai érdekek első helyre helyezése mellett, ekkor is minden téren létrejöhetnek együttműködések, de csak a magyar társadalomnak van joga az ország ügyeinek irányítására.

Ezek után, érdemes elgondolkodni: vajon kell-e újabb választásokról elmélkedni ebben a rendszerben?

images.jpg

 

A remélhetőleg minél előbb megtörténő rendszerváltás egyik sarkalatos kérdése, hogy miképp zajlik majd a területi és az állami igazgatás, hogy születnek a törvények, és hogyan érvényesül a fordított hierarchikus piramis elve, amelyen fölül helyezkedik el a társadalom, mint irányító, és egyre lejjebb a közszolgálatot végzők.

 

Az – ősi - új rendszer alapelve a társadalmat alkotó emberek közérzetének, jólétének, és lehetőleg minél magasabb szintű szellemi szintjének biztosítása, kiszolgálása. Ez a rendszer nem a felülről megvalósuló tömegirányítás, és az alávetettség szerint, hanem az önrendelkezés, és az önmegvalósítás szerint működik. A megfelelő szellemi szinttel rendelkezők tudatában vannak, mi teszi kényelmesebbé, biztonságosabbá, hatékonyabbá, könnyebbé, egészségesebbé az életüket, és ennek teljesüléséhez milyen körülményekre van szükségük. A megfelelő szellemi színt, pedig nem csak egy alap szintű IQ-t, hanem a közösségi szellemiséget, az együttműködés szükségességét, és fontosságát is magában foglaló EQ meglétét is feltételezi, valamint az olyan felismeréseket, hogy a jó élet nem kizárólag az anyagi, hanem a közérzeti tényezőktől függ. Nem szeretnék filozófiai magasságokba emelkedni e téma tárgyalásakor, de a megértéshez szükségünk van ezek megemlítésére, hogy érthetővé váljon a folytatás.

 

A jelenlegi globális egyeduralmi irányítás, és annak helytartói által képviselt helyi párt és politikus hatalomtól megválva, függetlenné váló országunk lakosait két kamarás parlament szolgálja az új rendszerben.

Az úgynevezett alsó ház a területi képviselők munkahelye, akiket a választó körzetekben az ott lakó, szavazattal rendelkező emberek választanak, és bíznak meg a körzet érdekeinek képviseletével, és intézésével. Mind online, mind személyes fogadónapok keretében a területi képviselő informálja választóit az aktuális ügyekről, és választói a többségi véleményük, és akaratuk szerint felhatalmazzák őt, hogy az adott témában miképp járjon el. Ugyan így megbízzák a körzetüket, vagy az egész országot érintő kérdésekben, törvények elfogadásában, vagy elutasításában megnyilvánuló szavazat, előterjesztés, vagy közbenjárás feladatokkal. Így a választókörzet a fontos, és szükséges fejlesztésekhez, és a megfelelő és szükséges szabályozásokhoz juthat.

A felsőház az úgynevezett szakmai és társadalmi körök által delegált képviselők munkahelye. Itt kapnak helyet a főbb ágazatok –pl.: ipar, mezőgazdaság, kereskedelem, vendéglátás, oktatás, egészségügy, jog, közlekedés, közigazgatás, stb…-képviselői, de itt dolgoznak a társadalmi rétegek –nők, férfiak, ifjúság, nyugdíjasok, gyermekek, alkalmazottak, munkaadók, stb…-képviselői, valamint a magyarországi hivatalos nemzetiségek, és vallások képviselői is. Mindebből kitűnik, hogy a felsőház feladata a szabályozás, a törvények, és az országos állami funkciók szakszerű szabályozása, a törvények szakmai, és funkcionális elősegítése. Természetesen felsőházi képviselőket a társadalmi, vagy szakmai körük választja, és nekik éppen úgy számon kérhetően, és alárendelten kell tevékenykedniük a delegálóik akarata szerint, ahogy az, az alsóházi területi képviselők esetében történik.

 

Az alsó és fölső ház közösen végzi az ország ügyeinek, az állam feladatainak az intézését, és közösen alkotják a törvényeket is, méghozzá nevesítve, azaz az adott ügyben eljárók nevének, és az adott ügy mellett, vagy ellen szavazók neveinek közzétételével, hiszen csak így van rá lehetőség, hogy a munkaadóik, a társadalom ellenőrizni tudja a munkájukat. Ebben a rendszerben az alsó és felsőház döntései mátrix rendszerben jönnek létre, azaz csak úgy születhet rendelkezés, ha az szakmailag, és társadalmilag is elfogadható, és szükségszerű.

A mostani rendszerrel szemben, tehát itt már nem extasy-s csatornaszökevények döntenek rólunk, hanem mi rendelkezünk a körülményeinkről, így életünk, munkánk olyan szintre emelkedhet, amelyben virágzó és tervezhető a jelenünk, és a jövőnk.

Miért is nem tartunk már itt?

 

9145.jpg

Egyetlen ország, egyetlen nép és társadalom sem tud létezni a tulajdon nélkül. Ez a kijelentés azért igaz, mert például, ha egy országot megnevezünk, akkor a térképre nézve láthatjuk, mekkora területtel rendelkezik, ha pedig a gazdasági adatai iránt érdeklődünk, kiderül milyen ásvány- és természeti kincsei, mekkora ingó és ingatlan vagyona van. Megeshet, hogy az ember arra is kíváncsi lesz, vajon mekkora az ország adóssága… Nem, nem az, az adósság, ami a statisztikai adatok között szerepel, ami után kamatokat és törlesztő részleteket fizet, hanem az, amennyiért felvásárolták. Létezik ugyan néhány ország, amelyet még nem teljesen vásároltak fel, de a legtöbbjének a tulajdonosa már nem az a nép, amely benne lakik.
Magyarország esetében még összetettebb a helyzet. Ennek az országnak van tulajdonosa, és vannak birtokosai. Még mielőtt az ősi magyar tulajdon és birtokos rendszert ismerők fellélegeznének, el kell, hogy szomorítsak mindenkit: Magyarország minden négyzetcentimétere, és ingó, ingatlan vagyonának minden atomi részecskéje a nemzetközi pénzhatalom tulajdona. Ki a birtokos akkor? A birtokosok ezek, azok, és amazok… Három évtized tolvaj, bűnöző, csaló társasága, amelyek az előző, a köztulajdon, közvagyon ellopásokkal foglalkozó cikkemben leírtak szerint elbirtokolták maguknak, amit lehetett.
Joggal felmerül a kérdés: ha már mindent elloptak, mire kapnak még mindig pénzeket az EU nevű közvetítő cégen keresztül? Nos, furcsa lesz, amit állítok: a munkájukra. Tegyük egy hasonlattal szemléletessé a dolgot: ha valakinek van egy gyára, abból önmagában nem profitál, de ha a dolgozókat a megbízott vezetés megfelelően „kezeli”, akkor dől a pénz. Az „állomány kezeléséért”, azaz a mi olcsó munkabérünkért, az idetelepedett multi cégek kedvezményes működési feltételeinek biztosításáért, és az EU országaiban sokszor olcsóbban megvásárolható termékekből befolyó haszonért cserébe kapják a tolvaj helytartó birtokosok a pénzeket. A munkájukat úgy végzik, ahogy követelik, elvárják tőlük, és ezért szemet hunynak módszereik felett.
Láttuk ezt az utóbbi EU ellen aratott „orbáni nagy győzelem” kapcsán. Jól terelik a nyájat, lehet profitálni a gyarmatból, kit érdekel, milyen törvényeket, módszereket alkalmaznak? Háttér megállapodásokon eldől, amit színjátékként konfrontációnak, „harcnak” mutatnak be a jámboroknak. Kapják a pénzt a globális érdekcsoportok, innen kezdve lehet jogokat sérteni, kit érdekel a demokrácia, meg amúgy is, két év alatt még mennyi, de mennyi haszon lenyúlható lesz még innen…
No de beszéljünk a tulajdon viszonyokról abban az esetben, ha a rendszer megváltozik! Mondanom sem kell, hogy Magyarország népének köztulajdona csak akkor akkor kerül vissza jogos tulajdonosához, ha kikiáltja a függetlenségét, és új államvezetése kinyilatkozza, hogy semmiben sem jogutódja egyetlen előző kormányzatnak sem. Ez az egyedüli fordulat, ami megszünteti minden nemzetközi uzsorás követelését, befullasztja a pénzszivattyúkat, megrekeszti a bankhatalmat, és jogi, fizikai biztonságot ad a társadalomnak.
Tegyük fel tehát, hogy ez megtörtént! Őseink nagyon jól tudták, ha a föld, az ingatlan valaki, vagy valakik tulajdonában van, attól így, vagy úgy el lehet venni. Abban az esetben, ha viszont mindennek a tulajdonosa egy szakrális hatalom, „személyiség”, esetünkben a Szent Korona, akkor senkitől, senki, semmit el nem vehet, mivel szakrális „személy” földi szankciókkal nem befolyásolható, megfélemlíthető, vagy megsemmisíthető. A tulajdonát egy nép, jogi értelemben így tudja a legtökéletesebben véglegesen megőrizni. Igen, ám, de a népet, a nemzetet, a társadalmat alkotók nem lehetnek nincstelenek, hiszen akkor egy szakrális ország hontalanai lennének, pedig ők honpolgárok, az álam részei, a szakrális hatalom részesei. Kell, hogy legyen valamijük, amire azt mondhatják, a földem, a házam, a telkem, a lakásom, stb…
Lesz is! Ez a birtokosi rendszer, amelyben a birtokos örökös, és megfoszthatatlan birtokosa, haszonélvezője az ingatlanjának. Sem bank, sem bármilyen intézmény, sem jogszabály, sem személy, hatóság, vagy szerv nem foszthatja meg tőle, csak is saját maga rendelkezhet eladása, örökítése, vagy ajándékozása felől, és minden magyar állampolgárt megillet minimum egy alap ingatlan tulajdon, ami az úgynevezett otthona. Minden magyar állampolgárt, aki a szakrális hatalom részesének nyilvánítja magát.
Már szinte látom is kedves olvasóm, ahogy összedörzsöli a kezeit, és elégedetten maga elé mondja: „ez jó világ lesz, csak rendszert kell váltani”. Bizony, „csak rendszert kell váltani”… Csakhogy –és ezt ne feledjük- jelenleg a rendszer fölött alvilági összefonódással, nemzetközi pénzekkel megtámogatott, és -ugyan gyengén fizetett, mégis- ragaszkodó, kíméletlen janicsárhaddal rendelkező hűbérurak ülnek, akik csak akkor írogatnak fel O1G-ket, ha éppen nem ők lophatnak. Nincsenek is tudatában, hogy a rendszerváltásnál, a tolvajok kincsei ismét köztulajdonba kerülnek.
 
beautifulflowerfieldsaroundtheworld12.jpg
 

Ez most nem egy társadalom kritika, de nem is valamiféle tükörállítás, csak egy elmélet, amely alapján ki-ki megtalálhatja magát, hol is tart, és hogy akar-e tovább lépni, vagy megelégszik azzal a szinttel, ameddig eljutott.

 

Születésünk után a legtöbben viszonylag hamar eljutunk az egó, vagyis az önmagunk felfedezésére. Megértjük, hogy vannak érdekeink, jogaink, mi jó, mi rossz, minek örülünk, mi zavar, stb… Milyen furcsa, hogy sokan még felnőtt korukra sem tudják meghatározni, mi a boldogságuk alapja, vagy mit jelent szeretni, vagy melyek azok a dolgok, amelyeket nem kell elfogadni, és nyugodtan „nem”-et kell rá mondani.

 

A második szinten felfedezzük, hogy a család, a baráti közösség milyen fontos és közvetlen kapcsolat számunkra. Itt még mindig az egó a tényező, hiszen az én érdeke, hogy olyanokkal vegye magát körül, akik pozitív tartalmat hordoznak, és közvetítenek a számára. Kialakul a csoport tudat. A társadalom egy jelentős része eddig jut, és nem tovább, de nem is akar tovább haladni. Most is, és a múltban is.

 

Egy kisebb százalék tovább kutakodik, és rájön, hogy a saját, és a –nevezzük így- csoportja szerves részét képezi a közösségnek. A közösség egy település, egy járás, egy megye, egy ország. Meglátja, hogy a közösség viselkedése, szabályai, elvárásai aktív hatást gyakorolnak a közvetlen környezetére, és ő magára is. Tetszik, vagy sem, ebben is benne van. Ennek felismerése három reakciót indíthat el: az egyik az elzárkózás –„nekem mindegy, ki mit csinál, csak nekem, és a családomnak jó legyen”-, a másik az elfogadás –„igaz, hogy sok minden nem annyira tetszik így, de a többségét még is el tudom –el akarom- fogadni”- a harmadik a kritikus –„kényszerből vagyok benne, de jobbat akarok”. Ez utóbbi kategóriában van benne a hithű ellenzéki, és a rendszerváltásban hívők egy jelentős része. Az első két kategórián nincs mit elemezni, de az utolsón igen, mivel ennek is három formája van: az ellenzéki –„a hatalmon levőket elutasítom, de a másik oldalt azért is elfogadom, mert nincs más, és már az is elég ha csak látom, hogy bukik a hatalmon levő”-, a rendszer tagadó –„úgy, ahogy van ez az egész szűnjön meg! Rendszerváltást! Mi az? Pontosan nem tudom, de ki az utcára!”-, és a rendszerváltó –„ezt meg kell szüntetni, és van megoldás, de hogy magyarázzam még el, hogy egyáltalán megértsétek?”. Ez utóbbi csoportban is akadnak különbségek, mint például a jogi érvelők –„ezt, vagy azt, vagy amazt az Alkotmányt kell vissza állítani”- a csoportosulók –„mi már mindent kidolgoztunk, ezt kell követnünk, ja és a másik: hülye! Amúgy majd xyz, vagy én lehetnék az új miniszterelnök”-, és a haladók –„te jó ég, miért nem inkább a közös dolgokat keressük, és így lépünk tovább?”.

 

A következő szinten a pre-gobális eszmélők vannak, akik azt mondják, nincs itt semmi fölső hatalom, csak összeesküvés elméletek, minden csak attól függ, mi a jobb az üzleti köröknek. Ezt követi a globális mérlegelésre képesek csoportja, akik fel tudják mérni, minek milyen hatalom vethet gátat, milyen eszközökkel, és ezek ellen milyen lehetőségekkel élhetünk.

A kör itt pedig hurokká válik, mert a változtatók a változásokat visszafelé vezetik le a világ, az ország, a település, a baráti kör, a család vonalán egészen az… egóhoz.

 

A szkeptikusok ilyenkor legyintenek egyet, és azt mondják: „megmondtam: nem lehet itt semmit sem tenni!”, a forradalmárok, pedig: „kezdjünk bele, ez a nekünk való feladat, megbirkózunk vele!”

 

Sokszínű tehát a paletta, és ne feledjük, a szintek és a kategóriák irányába haladva mind kisebb a százalékos arány! Ezért tud a nemzetközi hatalom, és az ő helyi kis hatalmai sikeresen uralkodni, és ezért oly nehéz –ha ugyan nem lehetetlen- összefogással jót tenni…magunknak.

 

73-735663_omg-stress-oh-my-god-png.jpg


     Mindjárt az elején szeretném tisztázni, hogy ez a cikk nem egy nép, egy nemzetiség ellen szól, hanem feltár egy olyan problémakört, amely talán sokak számára egyértelművé teszi, miért értelmetlen a jelenleg ismert politikai személyiségek, és pártok mellett, vagy ellen akár tűzzel vassal érvelni, vitatkozni, veszekedni, vagy rosszabb esetben harcolni. Mind Magyarországon, mind a világban úgy találták ki a politikát, hogy színteret biztosítson a látszat jó, és látszat gonosz erőknek. Az már teljesen szubjektív megítélés kérdése, hogy kinek mi a kedves, vagy az elutasítandó. Az azonban teljesen világos, hogy a társadalom megosztása a cél –és ezzel sokaknak nyilván nem mondtam újat. Az „oszd meg és uralkodj” elve nem mai találmány, de a hatalmat birtokolni akarók egyik legfontosabb tétele.

 

A világ társadalmai számára kétféle „kábítószert” adagolnak: az egyik az „építsd a karriered, legyél te a legjobb, a legtöbb”, a másik a „vásárolj, legyen nálad mindig először a legjobb, a legújabb”. Ennek eléréséhez egy ősi eszközt, a pénzt emelték az eszköz szintjéről az önálló érték fogalmába, és a pénz többségi tulajdonlását, létrehozását a saját hatáskörükbe vonva megszerezték a programozott emberiség fölötti, és az emberiség tudata fölötti hatalmat is. Globális szinten beprogramozták, hogy az a hatalmas, az tehet meg mindent, akinek sok, vagy még annál is több pénze van. Így tehát a hatalom birtokosai azok lettek, akik megszerezték a jogot a nemzetközileg elfogadottá tett pénz, a Dollár felett. Ez a társaság az ismert bankár dinasztiák alkotta internacionista –nem elírás!- csoportosulás, amelynek ismertebb neveit bárki azonnal sorolni tudja, aki kicsit is tájékozott a témában. Az internacionisták számára az anyagi vagyon, a piacok liberalizációja, és a nemzetközi politikai és médiahatalom fenntartása az alap.

 

1948-ban azonban létrehoztak egy régi/új államot Izrael néven, amely a II. világháború után otthont biztosított azoknak a zsidó nemzetiségű embereknek, akik saját hazára vágytak. Az állam megalakításához vezető folyamat, a cionizmus –zsidó nacionalizmus- már jóval korábban létrejött, de újkori első megnyilvánulása a svájci Bázelben 1897-ben megrendezett Első Cionista Világkongresszus volt, amelynek céljait kezdetben a neológ, és a liberális zsidó közvélemény határozottan elutasította. Nem is véletlenül, hiszen ugyan azon testből két fej kinövése nem szerencsés, mint ahogy az akkor már erősödő nemzetközi pénzhatalom –internacionizmus- számára nem volt kedvező a hatalom megosztásával fenyegető nacionizmus –ez sem elírás!- kialakulása. A nacionizmus azonban létrejött, teret nyert, és megalkotta Izrael államot, amely akár véres háborúk során keresztül is kiterjesztette a területét, és a hatalmát.

 

A test tehát közös, és bár két feje van, ezek mégsem veszhetnek össze egymással a végletekig, ámde törekvéseik így sem tökéletesen azonosak. Mindkettőnek gyarmatokra van szüksége, és mindkettő hatalmi hegemóniában gondolkodik. Az egymás elleni küzdelmet, azonban nem maguk intézik, hanem azokra a goj szereplőkre bízzák, akiket támogatnak, hogy az érdekeiket szolgálják. A nacionisták –Izrael- csakhamar megtalálta a terjeszkedés lehetőségét Európában az izraeli Likud testvérpártjában a Fideszben, és annak vezetőjében, a 2010-ben hatalomra juttatott Orbán Viktorban. Az 1991. február 15-én megalakult V4-ek tagállamai így a színfalak mögött viszonylag könnyen egy olyan terepasztalra kerültek, ahol befolyást gyakorolnak az internacionista, és a nacionista hatalmak is. A hétköznapi szigorúan csak mainstream médiafüggő állampolgárok ebből csak annyit érzékelnek, hogy a valamikori liberális pártból váratlanul nacionalista párt-szerű lett, ami időnként mintha belemarna korábbi teljhatalmú gazdájába Soros Györgybe.

 

A felségterületén, az Európai Unión belül működő V4-eken túl azonban az internacionista hatalomnak el kell fogadnia azt is, hogy az általa használt nemzetközi nagyhatalomnak is térdet kell hajtania a nacionista hatalom előtt, ami formálisan is megjelenik, hiszen az amerikai elnökök kivétel nélkül –Trump is tehát!- bemutatják az első kongresszusi gyűlés előtt alázatukat a mindenféle cionizmus előtt –lásd a képen!

 

Jelenleg –e cikk megszületésekor- az USA-ban polgárháborús hangulat alakult ki, mert az emberek egy része azt képzeli, ha Trump mellet harcol, akkor a hazáját védi, a másik fele, pedig azt vélelmezi, ha Biden mellett áll ki, akkor az amerikai nacionalizmus ellen a szabadságot ígérő jogállamért léphet fel. Az olvasottak tükrében, viszont nagyon jól látszik, hogy minden áldozat e téren teljesen felesleges, mert mindenképp csak ugyan az a kétfejű hatalom marad, és a megtévesztettek vérüket áldozhatják ugyan annak a hatalomnak a két szereplőjéért, és ezáltal továbbra is csak egy megrendezett színjáték szereplői.

 

Nem szeretném ezt a cikket sem úgy zárni, hogy leírok valamit, és utána a szkeptikus álláspontot hagyom eluralkodni. Természetesen van lehetőség a kilépésre ebből a globális színjátékból. Az első a felismerés, a második a cél meghatározása –globális rendszerváltás-, a harmadik a tettek megvalósítása. Bízom benne, hogy hamarosan az első lépcsőfokra fel tudunk lépni…

same-empire.jpg


 

      A rendszerváltásban gondolkodók számra a legnagyobb talány, hogy miképpen lehet a regnáló hatalmat megbuktatni. Több elmélet született erre, de egyik sem kapott jelentősebb támogatást. Mielőtt a téma részleteibe belemerülnénk, azonban fontos, hogy tisztázzunk két tényt. Az egyik, hogy csak szavakkal nincs esély az anyagi világban a változások elérésére, a másik, hogy csak az járhat sikerrel, aki megérti, a hatékony szervezés útján létrejött tömeggel tud célokat elérni. Ez azt jelenti, hogy hiába fejtünk ki magasztos eszméket, bizonyítjuk –akár tételesen is-, hogy a hatalom az emberek életére káros módon létezik, hiába posztolunk közösségi oldalakon, beszélünk videó megosztó oldalakon, küldünk körüzeneteket, ezeknek más hozama nem lesz, mint hogy néhányan megnézik, elolvassák, és egyetértenek, vagy véget nem érő vitákba keveredhetünk, ami az egyébként másra felhasználva értékes energiáinkat és időnket fogyasztja.

 

A felszervezett tömegnek sincs semmiféle értelme, ha nincs koncepció, azaz nincsenek meg előre azok a lépések, amelyeket -ha a tömeg megtesz- hatékonnyá válhat a hatalom megrendítésében. A tömeg felszervezésének első lépcsője, hogy megszüntessük a belső ellenségeskedést, és találjunk egy olyan közös, egyértelműen és közérthetően meghatározott programot, amelyben szinte mindenki egyetért. Ezt akkor érhetjük el, ha nem folyunk bele a részletekbe, és nem hozunk elő olyan témákat, amelyek megosztók, illetve, ha a tömegből ki tudjuk szelektálni a szkeptikus, visszahúzó, és bomlasztó személyeket. Mindenki, aki foglalkozott már szervezéssel, most a fejéhez kaphat, és azt mondhatja: „te jó ég, ez egy soha meg nem valósítható feladat!” Abban az esetben, ha az alapokat egyértelműen, és nyilvánvalóan lefektettük, azokat elfogadták, minden könnyebbé válik, ráadásul a tömeget alkotó emberek is tisztábban átlátják, miért is küzdenek.

 

A hatalmat nem lehet azzal megbuktatni, ha csak néhányan engedetlenkednek! Pár száz, vagy pár ezer ember engedetlenségét a hatalom szervei és testületei könnyű szerrel lekezelik. Mire gondolok? Például, ha néhányan nem fizetnek adót, nem fizetik be a bírságokat, nem engedelmeskednek bizonyos szabályoknak, szerveknek, hatóságoknak, kinyilvánítják, hogy a jogtalan hatalomnak nem alattvalói, tüntetnek következmények nélkül, petíciókat adnak be, szavazgatnak, lezárnak egy utat, egy hidat, egy aluljárót, flash mobokat hoznak létre, stb…

Meg kell érteni, a hatalom elefántbőrébe tűket szurkálva még csak a fájdalom küszöbét sem érhetjük el! A fizikai világban bekövetkező változáshoz erő kell! Egy kisgyermeknek elég ereje van, hogy felemelje a cumiját, de nem tud felhőkarcolót építeni. A hatalom mögött nagy erők sorakoznak, ez egy birodalom, amit nem lehet egy gánccsal ártalmatlanítani, főleg, ha a társadalom meg van félemlítve, és be van idomítva!

 

Nincs esély, nincs megoldás? –merülhet fel a kérdés. De igen, van, hiszen mindennek meg van az ellenszere! A hangyák, ha jól szervezve, azonos célt követve dolgoznak a világot is széthordhatják…

globalis-hatalom.jpg


      Ha valakinek van kellő ideje, és idege, nézze meg a videót: https://indavideo.hu/.../NAV_es_az_ERVENYTELEN...

 

A kisfilmben egy meglehetősen fontos, és mindannyiunkra vonatkozó téma merül fel, a jogrendetlenségről, vagy inkább jogtalanságról, amit mi már 2006-ban is jeleztünk, igaz akkor még az 1949. évi XX. törvénnyel kapcsolatban, ami azóta sem változott, csak megváltozott jogi értelemben.

 

    Nézzük, hogy miről is van szó! Nem mennék most vissza a történelmi alkotmány folyton az adott korhoz alakított formáira, hiszen így nagyon elvesznénk a részletekben, és valójában a tényhez, amely szerint 1949. óta jogi rendetlenség -de nevezhetnénk lufi jogrendszernek is- áll fenn, nem tennénk hozzá érdemben semmit.

A lényeg, hogy az 1946. évi I. törvényt, ami utoljára jogi értelemben legálisnak nevezhető, hiszen a nemzetgyűlés legális keretek közt fogadta el, egy olyan jogszerűtlen állapot váltotta fel, amelyben egyetlen állampolgár, de még Magyarország, mint jogi forma sem legális. Mit értek ez alatt?

 

    Mint tudjuk, egy ország alkotmánya lefekteti az ország működéséhez, jogi meghatározásához, társadalmi formájához, és jogrendszeréhez szükséges alapfogalmakat. Az ország jogalapja, törvényei, hivatalos szervei, rendeletei csak akkor tekinthetők legálisnak, ha az Alkotmány megalkotása társadalmi konszenzus útján, társadalmi konzultációval jön létre, majd a nemzetgyűlés előtt felolvasva közfelkiáltással deklarálódik.

Miért is? Az Alkotmányban foglaltak a társadalmi rendszabályaink alapja, amely szerint az adott ország összes lakója éli majd az életét, tehát mindenkinek köze kell, hogy legyen a létét meghatározó alap szabályozáshoz, mivel –ha és amennyiben demokráciáról beszélünk- beleszólása kell hogy legyen a közösség és a saját sorsa alakításába.

 

    Az 1949. évi XX. törvény a korábbi Szovjet Szocialista Köztársaság által 1949. augusztus 20-ával Magyarországra erőltetett, és a kommunista diktatúra által érvénybe kényszerített törvény volt. Nem véletlenül nem neveztem Alkotmánynak, hiszen egy diktátumba tuszkolták be egy ország összes lakójának a sorsát, amely 1989. október 23-án a módszerváltásnál ugyan kapott némi ráncfelvarrást, de legalitást továbbra sem. 2006-tól a népfelkelés kezdetétől jeleztük a szükségességét, hogy országunk, állampolgáraink, hivatalos szerveink legalizálása, és a törvényesség létrejötte érdekében szükség van egy érvényes Alkotmányra, amely a magyar történelmi alkotmányosság alapjaira épül fel.

 

    2012. január 1-én a fidesz többségű országgyűlésnek nevezett társaság kitalálta, és a magyar emberekre helyezte egy politikai kör magántörvényét, amely verbálisan ugyan hajazott valamelyest a nemzeti törvényekre, de jogi értelemben ekkor vált Magyarország egy alvilági körökkel bőven átszőtt politikába tolakodott magántársaság csirkeudvarává. Az új alkotmánynak nevezett –direkt kisbetűvel írtam- szedett-vetett kreációt megfizetett személyek íróasztalok mögött találták ki úgy, hogy a demokrácia ugyan névlegesen felismerhető legyen, csakúgy, mint a jogok leírása, azonban a rendszer, a törvénykezés, a hivatalok, a jogi szervek mind alárendelődjenek egy hatalomnak, amely nyilván valóan nem közhatalom. A köz, azaz az uralt nép, az alaptörvénynek hazudott kreatúra által kiszolgáltatott és jogfosztott helyzetbe hozható legyen.

 

    A cikk elején látható film tehát két jogtalan szervezet – NAV, Rendőrség- működését mutatja be, olyan állampolgárokkal szemben, akik –bár érzik- nem ennek a magánjogrendszernek a részei, de tévedésből egy másik illegális törvényre, az 1949. évi XX-ra hivatkoznak. Valójában a helyes magyarázat, hogy kilencvalahány millióan élünk egy Magyarországként elnevezett területen, látszólagos szervezettségben, illegálisan felépített jogrendszerben, és legális jogalap nélkül működő hivataloknak, szerveknek alávetve. Mindenféle legalitást nélkülöző törvények miatt fizetünk adókat, és illetékeket, de ha máról holnapra mindannyian megtagadnánk ezt, az nem, hogy nem bűncselekmény lenne, de éppen hogy a törvényes jogaink érvényesítését jelentené, hiszen csak azt mondanánk, hogy legalitást, és jogbiztonságot követelünk, valamint, hogy állampolgári jogunkat és kötelességünket érvényesítve ellenállunk a jogtalan hatalommal szemben.

 

109996616_4028713257203335_8851743666974634315_n.jpg